2012.01.08. vasárnap, szellemek, árfolyamok, kilóméterek és más...
Valamelyik hajnalban felébredtem, hogy irtóra kell pisilnem. Persze, villanyt nem kapcsoltam, hogy majd könnyebben vissza tudjak aludni, és amikor a sötétben jöttem kifelé a fürdőszobából, a szemem sarkából észrevettem, hogy egy halványsárga szellem lebeg mellettem körülbelül a derekam magasságában. Azonnal átestem egy villámgyors lefolyású, akut próbainfarktuson, majd néhány másodperc múlva rádöbbentem, hogy a szellem valójában a pipisárga huzatú vasalódeszkám, amit este lusta voltam összecsukni és elrámolni. Mindazonáltal úgy megijedtem, hogy utána még 20 percet zakatolt a szívem, akadozott a lélegzetem, alig bírtam újra elaludni. Szóval azóta inkább villanyt kapcsolok hajnalonta, inkább ébredjek fel kicsit jobban a fénytől, mint hogy újra szellemet lássak... huhh....
Na de ezzel a svájci frankkal meg nincs szerencsém... minden hónapban hazaküldöm a fizetésem nagy részét, aztán kezdődik a játék: óránként figyeljük a frank árfolyamot, hogy mikor megy feljebb, mikor érdemes villámgyorsan felvenni forintban a lóvét. Hát, mostanra rájöttem, hogy akármilyen fifikásak vagyunk is, nagyjából teljesen mindegy, mikor vesszük fel. Amikor azt hisszük, hogy na most jó, ilyen magas hetek óta nem volt, rohanás a bankba hamar-hamar, és örülünk, hogy jól jártunk, akkor tuti, hogy napokon belül legalább 5, de van, hogy 10 forinttal még feljebb megy az árfolyam. És olyankor a guta ütöget, hogy megint elbuktam 10-20 ezer forintot...
Viszont valamelyik nap kiszámoltam, hogy ha figyelembe veszem, hogy a legtávolabbi asztalok legalább 15 méterre vannak a kasszától-pulttól, hozzáveszem azt, hogy egy asztalhoz alsó hangon 10× kell odamennem, aztán visszajönnöm, és még beleszámítom azt is, hogy nem egy asztalt szolgálok ki naponta, hanem rengeteget, valamint hogy néha a konyhába, pincébe, mosdóba is el-el kell szaladnom, hát akkor kijön, hogy nagy átlagban naponta legalább 10 kilométert gyalogolok... vazze, mióta itt vagyok, már lassan megkerülöm a Földet az egyenlítő mentén...
Egyébiránt hulla fáradt vagyok... 18 napja dolgozom napi 10-12 órákat úgy, hogy közben egyetlen szabadnapom volt most szerdán, ami pont arra volt elég, hogy bevásároljak-mossak-vasaljak-takarítsak, momentán épp szakad a hó és olyan szélvihar van hozzá, hogy szerintem Mary Poppins is frászt kapna tőle, halálosan elegem van már a hólapátolásból, ellenben olyan karjaim lesznek, mint Schwarzeneggernek fénykorában...
És most is mehetek mindjárt dolgozni, úgyhogy ezennel veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá mindenkinek!
2011.11.01. kedd
Fáj(t) a torkom, még nem merem végképp múltidőbe tenni, de már alakul a helyzet.
Pláne, hogy tegnap a rendkívül unszimpatikus doktornőt sikerült meggyőznöm róla, hogy a neocitran, meg szopogatós gyulladáscsökkentő cukorka helyett valami RENDES, bika gyógyszert adjon, tekintve, hogy az elmúlt 30 évben legalább 60× voltam légcsőhurutos (krónikus, minden fertőzés ebben teljesedik ki nálam), miáltal az ilyen nyimnyám gyógyhatású készítmények nálam lótüdőt se érnek. Az egyetlen, ami használ, az az antibiotikum, abból is a legerősebb, minden másra csak röhögnek a bacilusaim. Ezen az eszmefuttatáson a fent említett rendkívül unszimpatikus doktornő besértődött teljesen, onnantól már végképp csak pattogva, foghegyről kommunikált velem, és minden átadni kívánt gyógyszerről megkérdezte, hogy akkor ezt most akarom? Kérem? Elviszem? Úgyis jobban tudom, mi kell nekem. Nos, bekaphatja, valóban jobban tudom, volt 30 évem megtanulni, ő meg most látott először. Amúgy ezen első találkozás örömére még vért is vettek tőlem, azt hittem, leájulok a székről, amikor az asszisztensnő tájékoztatott vérvételi szándékáról, másodszor akkor ájultam el majdnem, amikor megbökte az ujjamat (mert valami rém rossz helyen bökött szerintem, még utána is órákig fájt) harmadszor meg amikor percekig masszírozta az ujjamat, és véletlenül odanéztem, és azt láttam, hogy jóformán az egész kezem vérben úszik, ő meg egy ilyen kis kémcsőszerű izével próbálja gyűjtögetni a folydogáló véremet... na, szóval kalandos volt ez az orvoslátogatás, de végül mindenféle gyógyszereket kaptam.
Persze, pont rendkívül kínosan rosszkor csapott ki rajtam ez a betegség, mert ma halottak napja alkalmából vendégdömping volt kilátásban, de végül, szájhúzogatással ugyan, szabadnapot kaptam, hogy gyógyuljak. Igyexem, beszedtem mindent, amit végül is elhoztam az orvostól. Most már csak a biztosításomra leszek kíváncsi, mert egy vagyont fizetek havonta (nem vicc, kábé 70 ezer forintnak megfelelő svájci frank a TB-m), szóval örülnék neki, ha ezért cserébe állnák a számlát, mert egy ilyen háziorvosi 12 perc horror összegbe is kerülhet a gyógyszerekkel együtt.
Ja, és a múltkor rájöttem, hogy a laptopomon ki lehet kapcsolni a touchpad-et, és akkor nem sikerül az adott mondatot 6 sorral feljebb egy szó közepén folytatnom. Zseni vagyok, és nagyon értek a laptopokhoz, még ez a szerencse.
Most hirtelen más nem jut eszembe, szóval szokás szzerint legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
2011.10.15. szombat
Drágámékhoz ma önkényesen beköltözött egy siheder macska. Mondhatnám, gazdául vette őket, mindahányan otthon voltak. Az első, hamvába holt elkergetési manőverekre kíváncsi szimatolással, majd a leguggolva ciccegésre lelkes rohanással és dorombolós, bújós boldogsággal reagált. Egyébként gyönyörű, vörös, 6-8 hónapos körüli macsek, webkamerán át láthattam, rózsaszín az orra, és szerelmes, bújós, tündéri kis dög :) Elképesztően sovány, de mégsem utcamacskának néz ki, inkább gondozottnak, ápoltnak látszik, szóval lehet, hogy valaki nagyon keresi, mondtam a Drágámnak, hogy fényképezzék le és csináljanak falragaszokat, mert lehet, hogy valaki most nagyon sír utána. Mindenesetre Drágám és Pedró addig is elkeresztelték a kis önkényes gazdafoglalót Vitéz Jánosnak, vásároltak egy köbméter macskakaját, valamint gyártottak egy "macskaólat", ahová bebújhat a támadékony szomszéd macskák elől. Aztán majd kiderül, mi lesz Vitéz János további sorsa :)
Egyébiránt szükségem lenne egy navajo indiánra. Vagy valamely más kódfejtőre. Az alábbi sms-eket kaptam ugyanis a Drágámtól ma éjjel:
23:18-kor : "Ezek részegek és kocsmiml"
Aztán 23:55-kor : "szerezkejümek ludni bebastaszan"
No de az élet szép, ma alig tudtam elindulni haza a melóból, mert jeget kellett kaparnom a szélvédőről, aztán meg nem láttam ki a párától, de már legalább a hó nem esik, mert múlt héten 4 napig az is volt.
Ja, és ma felfedeztem a google fordító egy újabb funkcióját, még kémiából is kiművelheted magad vele, íme:
Na, áldás, békesség :)
2011.10.14.
Nahát. Megint eltelt borzasztóan sok idő (majdnem pont 11 hónap), meg se próbálom, még címszavakban sem, bepótolni.
Ellenben tegnap egy 19 éves fiú a barátja közvetítésével meghagyta nekem a telefonszámát. Te jó Atyaúristen. 34 éves vagyok!!!! Már nem babázom!!!????!?!?
Ja, és a szlovák kollégám kezdődő gyomorfekélyét ígéretesen gyógyítom. Rávettem, hogy igyon tejet. Használ neki. Legalábbis nem fáj a gyomra. Büszke vagyok.
Viszont a hülye öcsém az ÉN mindörökkön kedvenc számomat kommentelte a volt férjem szülinapjára FB-on... valamiért ez ugrott be neki - így 8 évvel a válásunk után. Férfiak... meg az ő memóriájuk....
És még az is van, hogy többször előfordul, hogy akár 7 órán keresztül nem gyújtok rá. Anélkül, hogy aludnék.
Az élet alapvetően szép, erről győzködöm magam.
Na, áldás, békesség :)
2010.11.13. szombat
Elsősorban is bocsánat, hogy újfent se szó se beszéd eltűntem, de a legutolsó blogbejegyzésem után kábé 1/2 órával egyszercsak kiírta a hálózati töltőről üzemelő laptopom, hogy a töltöttség 8%, csatlakoztassam a töltőt. Megigazgattam a csatlakozót, mire az nemes egyszerűséggel a kezemben maradt, ugyanis a laptopban található papa része egyszerűen eltűnt. Beesett a laptopba. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka, hajnali 2 órakor. Azt hittem, megüt a guta. Vasárnap Svájcban még a madár sem fészkel, ellenben szakadt a hó. Egész nap és egész éjjel. Hétfő reggel nagyjából 30 centi havat kotortam le a kocsiról (egyébiránt térdig hóban állva), hogy el tudjak menni a szervizbe. Elmentem. A laptopot javításra átvették reggel 10-kor, majd délután 4-kor telefonos érdeklődésre közölték, hogy hozzá sem nyúltak, mert ez a hiba javíthatatlan. Ekkor kezdett a guta másodszor kerülgetni, de még nem adtam fel. Elmentem a laptopért a szervizbe és műsort rendeztem. Majdnem sírtam, könyörögtem, panaszkodtam, hogy szegény, szerencsétlen, hazájától és családjától több hónapja elszakított külföldi vagyok, ez a laptop az egyetlen lehetőségem, hogy a súlyos beteg édesanyámmal a kapcsolatot tarthassam, és egyéb hasonló szívszakasztó körülmények, de semmi nem használt. Dühömben hazavittem a gépet, majd néhány órányi tökéletesen alkalmatlan szerszámokkal végzett ideggyilkoló sz@rakodás után zsákmányoltam a főnökeimtől egy műszerész-készletet, amivel sikerült kioperálnom a laprop alján található összes miniatűr csavart, ugyanis feltett szándékom volt, hogy én ezt a masinát most szétszedem, és a beesett csatlakozót valahogyan összegerbálom a töltővel. Nos, nem részletezem, nem sikerült. Ellenben az összes ujjam vége fájt az éles műanyag szélek feszegetésétől, két helyen folyt a vér a kezemből, mert belecsúszott az aprócska csavarhúzó, és majdnem sírtam dühömben és kétségbeesésemben. Egy vagyonért folytattam telefonbeszélgetést a Drágámmal, aki időközben a szervizes ismerősök által kiderítette, hogy feleslegesen is szedném szét a cuccot, mert ezt a fajta hibát mi magyarok ugyan javítjuk (a perfekcionista svájciakkal ellentétben), ámde forrasztás útján, ami nekem egészen biztosan nem lenne kivitelezhető. Így aztán vérző, fájó kézzel egy svájci panzió ágyán ülve egy félig szétszedett laptop és egy marék apró csavar társaságában az idegbaj határán kénytelen-kelletlen belenyugodtam, hogy az utolsó hetemet internet nélkül fogom eltölteni Svájcban. Nem esett nehezemre megállni a röhögést. Hülyére untam magam a szabadnapjaimon, amik még hátravoltak, ellenben a bőr lejött a kezeimről, annyit sikáltam, pucoltam, takarítottam a hátralevő munkanapjaimon. És csütörtök este elhoztam aZanyukámat a zürichi reptérről. Odataláltam, jó időben ott voltam, álltam, vártam, és amikor kiírták a táblára, hogy a Malév budapesti járata landolt, akkor sírtam. Meg amikor végre átöleltem az én Anyukámat, akkor is. És aztán még volt 5 nap, kedden este 9-kor sikerült hazaindulnunk és múlt szerdán reggel 10-re itthon voltam. 10 napja immáron. És még 30 napig, mielőtt visszamennék.
Az első itthon töltött napomon méteres műkörmöket rakattam (egyébként erősen akadályoznak az írásban is, de nem érdekel, mert most, hogy végre lehet körmöm, akkor már legyen minél hosszabb), a második napon vörös csíkos, szőke, kivasalt, középen elválasztott hajat gyártattam magamnak a fodrásznál és szoláriumban is voltam. Aztán főztem isteni kajákat, amiket már hónapok óta nélkülözni voltam kénytelen. Aztán vásárolgattam is sokat, meg vacsorázni is voltunk, meg ilyesmi, és nagyon, nagyon élvezem, hogy itthon lehetek :)
Na, most egyelőre ennyi, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
2010.10.23. szombat (már 24. vasárnap)
Véletlenül olvasgattam ma egy Blick-et (nagyjából ugyanaz a hiteltelen bulvárlap, mint otthon). És véletlenül megakadt a szemem egy nosztalgiázós rovaton, ahol ma egy 1985-ös slágerlistát közöltek... és találtam benne egy számot: Cretu: Samurai, samurai. No, ki emléxik rá??? :D A gyengébb memóriájú T. Olvasók részére egy kis memóriafrissítő:
Én emlékeztem rá basszus. Arra is, ahogy 8-9 évem teljes lelkesedésével, mély átéléssel, végtelenül hamisan üvöltöttem, hogy "ezité, vánöváj, eváni evö júeszíííííííííí, áúó, áúóóóóóóó!" Jesszus, micsoda emlékek, szegény szüleim... :)
Ellenben szabadnapos leszek holnap (ma). Meg holnapután és azután. És aztán csütörtökön is. Bizonyára, hogy a 4 hónapra járó szabadságomat ki ne kelljen fizetni, inkább a pocsék időre és vendégmentes időszakra való tekintettel legyek csak szabadnapos - 8 napból 4-et. Meg hogy nehogy be tudjam fejezni a nagytakarítást, mert akkor rendkívül értelmét veszti a kötelező elsejei-másodikai "takarítás" jelszavú ittmarasztalás. Pedig én már most, ebben a szent pillanatban elindulnék haza, ha lehetne. Még 9 nap, még kilenc...
2010.10.21. Part 2.
A teraszon ráfagyott a hamutartóm az asztalra. Fel akartam emelni, hogy kicsit elfordítsam (a csikkel teli része helyett az üres kerüljön közelebb) és jött vele az egész műanyag asztal. Úgy hagytam.
Egyébiránt Isten éltesse az Orsolyákat nevük napján! Különösképpen azért, mert imádom őket, amiért ők viselik ezt a nevet és nem én. Pedig majdnem. Ha a Zanyukám nincs róla tökéletesen meggyőződve, hogy fia lesz és Attila, és nem éri hót váratlanul, hogy lánynak születtem, akkor ő keresztelt volna el és nem a drága jó Édesapukám, és nagy eséllyel Orsolya lettem volna. Bocsánatot kérek minden Orsolyától, de sokkal jobban örülök, hogy Krisztina lettem. A gonosz, ronda öreg néninek köszönhetően, mint már említtetem volt... illetve úgy emlékszem, említettem... de most rákerestem és nem találom... lécci, valaki, aki perfekt a blogomból, kommentelje már ide, hogy írtam-e már róla, miért lettem Krisztina, köszi.
Na most mára tényleg veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
2010.10.21. csütörtök
A Drágám hónapok óta (ha nem régebben) pedzegeti, hogy szerinte aktuális lenne már a családbővítés. Csak persze előbb gyűjtögessek itt jó messze soksok pénzt. Néhány hete már kimondottan a novemberi otthontartózkodásom idejére tervezi az utódnemzés nyélbeütését, miközben ezzel párhuzamosan biztat, hogy még egy pár szezont húzzak itt végig, hadd gyűljön az alaptőke. Valamelyik nap aztán végre felhívtam a figyelmét a két gondolatmenet közötti súlyos ellentmondásra, miszerint ha novemberben megejtődik a tervezett folt a becsületemen, akkor igen kevéssé fogok tudni további pár szezont végigdolgozni itt. Drágám válasza: miért, hát még egy évet tudsz dolgozni terhesen, nem? Dehogynem, legfeljebb kissé túlhordom a kölköt, ja, meg közben meg is kérem, hogy ne nagyon növekedjen, mert eléggé zavarna egy 12 hónapos has a munkában. Nos, tájékoztattam az én kissé nagyvonalúan számolgató Drágámat, hogy novemberi fogantatás esetén jövő augusztusban gyermekáldás várható, minek következtében jó, ha a téli szezont be tudom itt fejezni közel 5 hónapos terhesen, utána már ugyanis akkora hasat növesztek, hogy a lépcsőt sem fogom látni a lábam előtt. Ez a tényállás Drágámat a tervei azonnali újragondolására késztette, minek eredményeképpen végül is arra szavazott, hogy akkor csak dolgozzak még egy kicsit, a gyerek várhat. Vagyis babaprojekt elnapolva. Szerinte. Ellenben több meginterjúvolt jósnő is egybehangzóan állítja hónapok óta, hogy egy kicsi lélek már irtó türelmetlenül toporogva várja, hogy végre leszülethessen hozzánk. Egy asztrológus ismerős kimondottan gyereket látott körülöttem. No, kiderül majd, hogy kinek van igaza, ahogy lesz, úgy lesz jó:)
Ellenben most megyek dolgozni, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
2010.10.20. szerda
Szakad a hó. Sajnos a telefonom nem képes a hópelyhek befókuszálására, ezért képet nem tudok prezentálni. De tényleg szakad. Már van vagy 10 centi hó. Mehetünk hóembert építeni :)
elhagyott csecsemő lehetőség...
Jesszusom, miket olvasok... informálódom éppen a zürichi repülőtérről, merthogy jövő csütörtökön onnan kellene a Zanyukámat idetranszferelnem Sedrunba, és egy kevéssé hasznos (ezáltal sebtében végigsvenkelt) oldalon az alábbi menüpontot olvastam:
elhagyott csecsemő lehetőség
persze a valóság ez volt:
...
Elhagyott csomag iroda Csecsemő tisztába tevési lehetőség
...
Nabazz.
Amúgy bepakoltam a kisebbik kofferemet. A múltkor megtárgyaltuk a Zanyukámmal, hogy valószínűleg anyai ágon öröklődő, genetikai hajlamunk van a sza... lomok szaporítására magunk körül. Úgy értem, minden különösebb erőfeszítés nélkül. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy én itt két pár cipőn (mert leszakadt a lábamról a dolgozós cipőm) meg egy cicanadrágon kívül (fagyos éjszakákra) semmit nem vettem magamnak, mégis úgy látom most, hogy az egy nagy és egy kis bőröndömbe, amivel érkeztem, a cuccaim fele sem fog beférni. Nem értem, komolyan. Amikor idejöttem, utáltam kinyitni a szekrényt, mert tátongott az ürességtől, most utálom kinyitni a szekrényt, mert kidőlnek a sza... lomok belőle.
Na mindegy. Most veszem a búcsúmat, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
2010.10.19. kedd
Ma délelőtt rajtakaptam egy kismadarat, amint a teraszon levő hamutartómból pakolja kifelé a csikkeket. Fogalmam sincs, mit remélt találni a csikkhegy alatt, de ott egyensúlyozott a kis lábaival az üveg hamutartó szélén és módszeresen egyesével rámolta kifelé a csikkeket az asztalra. Persze, lehet, hogy azt hitte a sok fehér füstszűrőről, hogy jó kövér kukacok, amikkel majd ő jól megtömi a kis begyét, aztán ahogy rácsapott a csőrével a cuccra, rájött, hogy ez mégsem ehető, úgyhogy eldobta és nyúlt a következőért. Mindenesetre nem tudtam nála ez ügyben informálódni, mert ahogy elhúztam a függönyt, megijedt és elrepült, nekem meg itt hagyta a teleszemetelt asztalt. Na mindegy.
Most takarítanom kell, valamint elkezdem a bőröndömbe is bepakolni az "ebben a 10 napban már tutira nem fog kelleni" kategóriás cuccaimat. Úgyhogy áldás békesség, lehet, hogy írok még ma :)
2010.10.18.
A hülyék hete után a seggmeresztők hete jött, basszus, csupa olyan vendég volt a héten, aki este 11-kor még a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a hazaindulásra, ezáltal az elmúlt héten mindennap 11 órát dolgoztam, hát tele volt már kicsit a hócipőm...
Na de a hülyék hete... vazze, 4 hónap alatt összesen nem találkoztam ennyi balf@sszal, mint most néhány nap leforgása alatt. Bejön az ember vacsorázni, csak valami kicsit, rendel egy adag sütőben pirított kecskesajtot. Minden vacsorázónak (mert marha figyelmesek vagyunk, meg hogy éhen ne vesszen, míg megkapja a tápját), adunk előételnek egy kistányéron egy kis nyammognivalót: egy pici szelet fűszervajas pirítóst, egy pici szelet paradicsomkrémes pirítóst, meg 2 nagyobb szelet kenyérkét egy minivajjal. Emberünk felfalja az utolsó morzsáig, majd szépen összerámol mindent: kést, villát, szalvétát, alátétpapírt, tányért, tornyot épít belőle, és szól nekem, hogy fizetne. És akkor próbáld meg úgy a tudomására hozni, hogy a vacsoráját még meg se kapta, hogy lehetőleg ne érezze magát emeletes kreténnek, mert mégiscsak ő a vendég, és azért van nálunk, hogy jól érezze magát, érted... Aztán anyuka a gyerekeivel, megeszi a vacsoráját, a gyerekek még nyammognak, megissza a borát is, ahogy leteszi a poharat, már ott vagyok és kérdezem, hogy hozhatok-e még egyet. Erre kedvesen elmagyarázza nekem, hogy nem maradt éhes egyáltalán, mert délután szalonnát evett, és ez az adag pont elég volt neki tényleg. BORBÓL hozhatok-e még egyet, te kretén, nem akarok még egy adag vacsorát hozni neked!!!!! - helyett természetesen ismét megpróbálom úgy megvilágítani számára a félreértést, hogy ne süllyedjen a föld alá szégyenében a hülyesége miatt... aztán a csúcsok csúcsa: 4 fős társaság, két középkorú férfi, két középkorú nő, puccosak, gazdagok, megkérdik tőlem az ajtóban, itt van-e a főnök. Kérdezem, hogy az öreg, vagy a fiatal főnök érdekli-e őket. Azt mondják, az öreg, a Josy. Sajnálattal közlöm velük, hogy pont elkerülték egymást, épp most ment el. Mondják, nem baj, azért bejönnek vacsorázni. Rendelnek italt, nézik az étlapot, közben informálódnak:
- Josy golfozni ment?
- Nem, haza. - Meglepődnek.
- De visszajön, ugye?
- Hát, ezt nem tudom megmondani, ő már nem mindennap van itt.- Még jobban meglepődnek. Már-már félve kérdik:
- Hogyhogy nem mindennap? Hát ő a konyhafőnök, nem?
- Hát, igazából már négy éve nem, nyugdíjazta magát. - Az arcokon totális döbbenet, én is egyre zavartabb vagyok, hát mi bajuk van ezeknek?!?!?
- Biztosan a Josyról beszélek?- kérdezik. Naná, vazze, hát csak ismerem már az öreg főnököt.
- Igen, Josyról beszélek, az öreg főnökről.
- Golfozik, ugye?
- Igen.
- Négy gyereke van?
- Igen.
- És ő itt a konyhafőnök.
- Nem, már 4 éve a legidősebb fia a konyhafőnök, az előbb látták is, itt állt a pultban.
Na, erre aztán végképp totális zavar, döbbenet és tanácstalanság az arcokon, végül összenéznek és a legbátrabb megkérdezi:
- Lehet, hogy van itt Sedrunban még egy szálloda, ahol Josy a főnök, aki golfozik, 4 gyereke van és konyhafőnök? - Hát az bizony lehet, te idióta, a La Cruna főnöke is Josy 4 gyerekkel, golfozik is, konyhafőnök is, éppen csak egy jó húszassal fiatalabb a mi Josynknál és a szállodája pont annyiban hasonlít a mienkhez, hogy ugyanúgy 4 fala van, meg tető a falakon, mint nálunk. Egy szónak is száz a vége, kreténék a La Crunát keresték, és hozzánk sikerült beülniük. Na, ezt se volt egyszerű úgy lekommunikálni, hogy ne jöjjenek ki túl sz@rul belőle... mindenesetre igen gyorsan távoztak.
Majd ezek után jött a káosz és zűrzavar hete, amikor napi 35-40 vacsorákat adtunk el a hazamenni képtelen vendégseregletnek, és ezen héten belül a péntek, a Gotthard alagút nagy áttörésének napja... folyt köv:)
2010.10.07. csütörtök
Ja, ezt mindenképpen meg akartam örökíteni...
Szerinted mekkora az esélye annak, hogy 2 hónap után hazafelé tartván Svájc és Magyarország között az éjszaka közepén a kihalt autópályákon a legeslegelső magyar autó, amivel találkozol, az hajnali 1/2 2-kor München előtt 5 km-rel történik???? Mert velem ez történt augusztus végén, amikor mentem haza :) El nem tudtam képzelni, hogy miért jön a seggemben egy autó, amikor éppen 3 sáv van, és közel s távol rajtunk kívül senki nincs az autópályán. Aztán kielőzött, és villogtatta az elakadásjelzőjét, és akkor láttam, hogy ő is magyar... majdnem megkönnyeztem, komolyan. Aztán persze visszavillogtam neki, aztán mivel ő nem tartotta be a sebességkorlátozásokat, eltűnt a messzeségben. És ezek után még hosszú órákat és többszáz kilométert autóztam, mire újra magyar rendszámot láttam.
Aztán persze az első útjelzőtábla láttán, amire már Budapest is ki volt írva, megintcsak majdnem kicsordultak a könnyeim. Hülye szentimentális, honvággyal sújtott idióta vagyok, ideális nekem ez a svájci meló, tényleg. De már csak 24 nap :) És aztán jövök haza :) Addig is legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek! :)
2010.09.30. csütörtök
Svájcban minden iszonyú drága.
Persze, nem az ő fizetésükhöz képest, hanem a mienkhez. Nagyjából 2-4× annyiba kerül minden, mint otthon. Például a hajfesték is. Az utolsó napok rohanásában otthon (még júniusban) pont eszemben sem volt azon agyalni, hogy vajon érdemes lenne-e otthonról hoznom hajfestéket, meg aztán nem voltam tisztában a jövendő munkahelyem volumenével sem és titkon abban reménykedtem, hogy talán lesz a hotelnek saját szépségszalonja (de legalább fodrászata), ahol majd mint alkalmazott jelentős kedvezménnyel, ámde minimális fáradsággal kiszőkülhetek hónapról hónapra. Ezen reményeim rendkívül hamar szertefoszlottak, és gyors nyomozásom eredményeképp azt is megtudtam, hogy egyetlen fodrászat van egész Sedrunban, ahol az én hajam festése és szárítása minimum 150 frankba kerülne (más városok más fodrászataihoz hasonlóan). Irtó penge vagyok ám fejszámolásban, de ezt azért számológéppel is kiszámoltam, mert tuti biztos akartam lenni benne, hogy az tényleg több, mint 30ezer (azaz harminc-ezer) forint. Miután magamhoz tértem a sokkból, már kezdtem sejteni, hogy akkor ez fodrász nélkül se lesz olcsó mulatság, ebben Carmen kolleganőm meg is erősített, mondta, hogy a szomszéd városban, Disentisben a patikában tudok hajfestéket venni (ez is jó különben, itt nincs külön drogéria, hanem a patikában árulják azt is, amit nálunk a DM-ben, még nem tudom, hogy ez általános svájci jellemző-e, vagy csak helyi sajátosság, de ez most mindegy is), 22 frank darabja, de nagyon jó. Gondoltam, király, az én hajamra két doboz kell, az máris 44 frank, laza 9 ezer forint, amiből otthon kétszer elmegyek fodrászhoz, vagy 12 doboz hajfestéket veszek. Nem és nem akartam ennyi pénzt kiadni hajfestékre, és augusztus elején, amikor már rendkívül égetővé vált a hajfestés kérdése, addig kutattam az itteni szupermarketben, míg egy eldugott polcon találtam hajfestékeket, nem is rossz márkából (Garnier), és "csak" 24 frankot fizettem a két dobozért összesen, ami így is messze túlhaladta a szívem szerinti keretet, de mégiscsak fele annyi volt, mint a disentisi patikában kapható festék. A leghalványabb kétely sem merült fel bennem a festék minőségét illetően, és tulajdonképpen nem is volt vele baj, mert akármilyen ügyetlenül kenegettem is a fejemre, tökéletesen egyenletesen, gyönyörűen befogta a hajamat - VILÁGOSBARNÁRA!!!!! Az "extra világos aranyszőke" című hajfesték!!!! Amiket én akkor mondtam, attól még egy piaci kofába oltott nyugdíjas matróz is elszégyellte volna magát, komolyan. Egy teljes hétig (a következő szabadnapomig) barna hajjal, dühöngve éltem, majd duzzogva elautóztam Disentisbe és megvettem a két doboz 22 frankos hajfestéket. Felkentem, szőke lett. Valahogy nem tudtam neki örülni. Az augusztusi meglepetés szabadságomon az első dolgom volt Attika anyukájánál hajfestéket vásárolni (darabját 750 forintért), és azonnal be is pakoltam a bőröndbe, nehogy otthon felejtsem. Igaz, hogy nem olyan gyönyörűen és egyenletesen fogta be a hajamat (múlt héten került sor az újabb hajfestésre), és igaz, hogy kisebesedett a fejem tőle, de szőke lettem. Mindösszesen 7 frankból. A qrvaannyát.
Egyébként nem csak a hajfesték irtó drága, de egy Palmolive tusfürdő 1000 ft körüli frankba kerül, egy Pantene sampon 1400 ft (akciósan balzsammal összecsomagolva 2000), egy literes Silan öblítő 1200 ft, 10 deka saját márkás szalámi a Coopban 800 ft (olyan kategória, mint nálunk a Tesco gazdaságos), 15 deka sajt 900 ft, egy kiló pulykamell 4000 forint, és még sorolhatnám. Persze, itt egy kezdő irodista fizetés is legalább 600 ezer forint, szóval a svájciaknak sokkal kisebb megerőltetés kifizetni ezeket a dolgokat, de azért mégis...
Ellenben a Drágám lefoglalta a szállodánkat november végére! Puccos és drága szálloda, de nekem ez most jár. Hogy végre engem szolgáljanak ki, engem ugráljanak körül, és más álljon az én asztalom mellett 4,5 percig jó képet vágva, amíg azon nyafogok, hogy "jaj-nem-is-tudom-talán-egy-kapucsínót-de-nem-inkább-mégis-egy-tejeskávét-vagy-nem-is-tudom-mit-is-igyak-á-mégis-egy-ásványvizet-kérek-inkább"... Szóval szállodázni megyünk, hihetetlenül várom már!!!! És étterembe, és masszázsra, és sétálni, és minden reggel a Drágám mellett fogok felébredni, és annyira várom már, hogy az leírhatatlan... de már csak 31 nap, pont egy hónap, és jövök haza!!!!!
Persze a szálloda wellness szálloda, mint minden puccos szálloda, amivel kapcsolatban nekem persze vannak gondjaim, de majd nem erre koncentrálok :) Ugyanis nekem eddig valahogy nem sikerült igazán élveznem a wellnessezést, pedig tudom, hogy irtó trendi dolog ám, és én nagyon akartam élvezni, tényleg. De speciel a szaunában a mozdulatlanul izzadást nem bírom, a gőzben pláne megfulladok, a Kneipp taposóból a korláton lógva magyar vándor stílusban vonszoltam ki magam, mert a talpaimra állni már 4 lépés után se bírtam, a jakuzziban 5 perc után márt fájt, ahogy zúzott a víz, a medencében úsztam 2 hosszt, aztán úgy éreztem, hogy tőből szakadnak ki a karjaim, tehát nem úsztam tovább, úgy viszont fáztam, úgyhogy kifeküdtem az egyik olyan kényelmetlen ágyra, hogy alig bírtam felkelni róla, és ezzel cirka 25 perc alatt már ki is merítettem a wellness részleg kínálatát. Hogy ezzel hogyan lehet napokat, depláne heteket eltölteni, arról fogalmam sincs... De végülis mindegy is. A Drágám ebbe a szállodába szeretett volna menni, úgyhogy ide megyünk, nekem már mindegy, csak menjünk valahová, ahol én lehetek A VENDÉG :)
Na, azt hiszem, most eleget írtam, amúgy is fáj már a hátam meg a nyakam (be kell szereznem egy fotelt, rémes, hogy semmi nincs a szobámban, ahol kényelmesen lehetne ülni), most lefexem és olvasni fogom a legújabb Agatha Christie könyveimet, amiket a Drágám postai úton repített hozzám :) Na pussz és pá Mindenkinek, legyetek rosszak és erkölcstelenek! :)
2010.09.26. és a némettanfolyam rejtelmei
Nos hát az én Drágám hosszas ösztökélésre beiratkozott egy kezdő német nyelvtanfolyamra. Eleddig 2 db egyenként 1,5 órás oktatáson vett részt, melynek folyományaképpen én kábé 6-8 órát korrepetáltam őt. Magyaráztam, meséltem, ragoztam, táblázatokat gyártottam, példákat hoztam. Nem mondom, rendhagyó példákat, de tőlem telhetően igyekeztem Őt érdeklő témákból válogatni, és neki ismerősen csengő példákat felhozni. Ennek eredményeképp ilyesmi példákból tanulunk németül:
Kiejtés:
Sieg, heil! (melyből kiviláglik, hogy az ie-t hosszú í-nek, míg az ei-t áj-nak mondjuk)
Blitzkrieg (ugye ismét az ie=í, és a tz-t c-nek ejtjük)
Reichstag (melyben az erős h a lényeg, amit a magyar ihlet szóban használunk)
Panzerlied (ismét ie=í, és z=c)
Birtokoseset:
Mein Kampf (az én küzdelmem/harcom)
Deine Papiere Jude! (a papírjaidat, zsidó!)
És egyebek. De végül is az eredmény a lényeg, és én rendkívül büszke vagyok az én Drágámra, mert nagyon okos és nagyon jól kezd belejönni a németbe, és máris egy csomót tanult, és nagyon fejlődőképes, és tökre megérti az összefüggéseket, a szabályokat, és klasszul tudja alkalmazni az egyik példát egy teljesen más mondatban, úgyhogy tényleg le a kalappal előtte. Ellenben elgondolkodtam rajta, hogy amikor hazamegyek, az a minimum, hogy a némettanárától legalább a fele árát a tanfolyamnak visszakérem. Nem értem esküszöm, hogy mi a jó abban, hogy kész mondatokat tanultatunk emberekkel minden magyarázat nélkül, aztán várjuk a csodát, hogy megértsenek ebből bármilyen összefüggést, és megcsinálják a házi feladatot, ahol már a megértett szabályokat kellene alkalmazni. Na mindegy.
Egyébiránt itt tegnap reggel óta esik a hó. Illetve ma délutántól már csak havas eső - eső, minek következtében most főként locspocs van. És 4 fok. Mármint délután 3-4 óra tájékában. Most biztosan lehet 0, vagy mínusz 1-2. Viszont hála a Drágámtól kapott laptopomnak és a beleintegrált webkamerának, tegnap az egész családomnak be tudtam mutatni a hatalmas, sűrű pelyhekben hulló karácsonyias hóesést. Szeptember 25-én. Vazze. Még soha életemben nem láttam szeptemberben havat. Persze, itt 1400 méter magasan vagyunk, és speciel június 20-án is esett még a hó (bár akkor még természetesen nem voltam itt, csak mesélték).
Na, most hirtelen más nem jut eszembe, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
2010.09.21.
Szóval akkor bővebben... tehát potom 11,5 óra autózással elérhető Budapestről eme falucska, ahol immár 83 napja éldegélek, és többek között arról nevezetes a hely, hogy itt ered a Rajna folyó. Rendkívüli lustaságomból eredően természetesen még nem voltam kirándulni, de mindenki azt állítja, hogy nagyon szép a forrás és a környéke. Én úgy döntöttem, inkább elhiszem nekik :)
A szálloda, ahol dolgozom (a panzió elnevezés inkább megközelítené a lényeget) egy családi vállalkozás, és természetesen minden érintett családtag rém büszke rá, pedig hát... szóval itt-ott hámlik a vakolat, itt-ott beázásfoltok vannak, a tévéantenna a falon kívül fut, a személyzeti zuhanyzóban penészedik a fal, mert nincs szellőzés, a műkőlapok némelyike úgy mozog, hogy frászt kapok, ha rálépek, meg egy csomó egyéb ilyen apróság, bár tény, hogy összességében, felületes ránézésre azért egészen egyben van a dolog. Viszont mindemellett olyan ostoba dolgokban holt maximalisták a főnökök, hogy például a belső pultra bekészített tartalék üdítők sorainak mind előrefelé nézzen a címkéje, hogy ha a vendég benéz a pult mögé (mégis mi az anyjáért nézne be?!?!?), akkor valami rendezett összképet lásson, meg hogy az éppen csak meggyújtott, 4-5 percet égett mécsest is cseréljem ki az asztalon, vagy például nem mindegy ám, hogy este, mikor beszedem a teraszt, hogyan hajtom össze a terítőt, ugyanis a terítő-összehajtás metódusa a következő: hosszában, még egyszer hosszában, majd keresztben, és még egyszer keresztben... De végülis mindegy, ezek mind olyan dolgok, amiket ugyan nem értek, de igazán nem zavarnak, ha így akarják, így csinálom, nem nagy kaland, és akkor megvan az örömük. Valószínűleg ennek a hozzáállásomnak köszönhető, hogy már 3 hét után azt pedzegette a főnök, hogy visszajönnék-e a téli szezonra is, mert meg van velem elégedve :) Aztán ezt pár hete le is konkretizáltuk, úgyhogy november 1-én megyek haza, aztán december 10-15 között valamikor vissza és húsvétig megint itt leszek :) Azért nem mondom, hogy nem hízeleg a hiúságomnak ez a dolog, vagy az például, hogy már hetek óta itt dolgoztam, amikor még mindig újabb és újabb svájci éttermek hívtak fel, hogy munkát ajánljanak nekem (egy internetes vendéglátós állásközvetítő oldalon történt regisztrációmnak köszönhetően, amit képtelen voltam törölni, végül ők töröltek engem, merthogy nem gondoztam az adatlapomat... vazze, be se tudtam lépni! Na mindegy).
Szóval panaszkodni tényleg nincs okom, itt nem meggyőződése egy főnöknek, hogy csak ő az okos és mindenki más hülye, nem kérnek lehetetlent, nem várnak el hülyeségeket, azt kell mondjam, ilyen jó munkahelyem még nem volt. Csak kicsit messze van... mostmár azért kezdem azt érezni, hogy szívesen mennék haza. Pedig augusztus végén meglepetésképpen kaptam egyben 4 szabadnapot, amit hosszas hezitálás után hazautazásra használtam fel, hát az valami isteni volt... hétfőn reggel 10-kor felkeltem, elrohantam bankba, boltba, aztán 2-től este 9-ig dolgoztam, 1/2 10-kor elindultam haza és kedden reggel 1/2 9-re otthon is voltam, egészen péntek délig. Valami elképesztően fantasztikusan csodálatos érzés volt újra látni mindenkit, akit szeretek, a Drágámmal aludni, hozzábújni... és annyira valószínűtlen, hogy még mindig olyan érzés, mintha csak álmodtam volna. De nagyon feltöltött, nagyon kellett :) Mostmár jöhetne a következő ilyen alkalom :)
Egyébként a családi felállás a következő: 40 évig tulajdonos, cégvezető volt itt egy házaspár: Irma és Josy, tulajdonosság mellett Irma felszolgált, Josy pedig a séf volt a konyhán (ja, itt az is magától értetődő, hogy a tulaj dolgozik a legtöbbet a saját cégében, nem az alkalmazottakat hajtja ostorral). Időközben született 4 gyerekük, a legidősebb (most 38 éves) fiú Mac 4 éve átvette a vállalkozást, az öregek pedig nyugdíjazták magukat. Mac-kel együtt a második gyerek Andrea (most 36 éves) férje Torsten (szintén 38 éves) érkezett még az étterem vezetésére és felszolgálni (ez utóbbit csak amikor kedve van), tulajdonképpen ők ketten a főnökeim. Ami némi zavart okoz a képben az az, hogy az öregek nyugdíjazása természetesen nem sikerült maradéktalanul, folyton-folyvást itt eszi a fene őket, és igen szeretnek beleokoskodni mindenbe. Ami mindaddig nem is zavar, amíg el nem kezdenek holt ellenkező dolgokkal inzultálni, mint amit pl. Torsten mondott nekem. Valamint az öregasszony a takarítási mániájával kerget az őrületbe, még a tisztát is újra meg újra le kell pucolni, ki vagyok tőle borulva. Hál' Istennek, nem jön mindig, van, hogy hetekig nem látom, de amikor jön, akkor hozza a rongyait, a puceválószereit, és mivel délután nem nagyon vannak vendégek, hát nekiugraszt a takarításnak. A legjobb sztori az volt, amikor egyszer egy álló héten keresztül mindennap jött, lesikáltuk az összes széket, az összes asztalt, az összes ajtót, az összes ablakot, az összes tetves rézkilincset, az összes sárgaréz lámpabúrát, majd miután már végképp nem talált semmi takarítani valót, odaállított nekem egy nagy doboz fehér damasztszalvétával augusztus 22-én és elkezdett szalvétahajtogatási technikákat tanítani nekem, hogy ezt a doboznyi szalvétát elhajtogathatom délutánonként, amikor ráérek. Megkérdeztem, hogy az összeset? (volt vagy 200 db). Mondta, hogy igen, majd meglátom, Karácsonykor mindegyikre szükség lesz... ismétlem: augusztus 22. volt. Mindegy, hajtogattam. Végülis ráértem. Utána viszont jött a 4 nap otthon, és mire visszajöttem, eltűnt a szalvétás doboz, azóta sem került elő.
Egyébként 90%-ban délután 2-re járok dolgozni, és este 9-10-11-ig, tehát zárásig vagyok, ami végül is jó, mert így mindennap délig alhatok. Ellenben ezzel simán átalszom a személyzeti reggelit és ebédet, minek köszönhetően egy szál egy vacsorát eszem egész nap délután 1/2 6-kor (meg éjjel még 1-2 szendvicset a szobámban őrzött tartalékokból). Vagyis igen gyakran vagyok éhes és igen ritkán jóllakott, de ennek is van jó oldala: legalább 10 kilót fogytam, amióta itt vagyok :)
Na, most úgy gondolom, ekkora információdömping elég volt első nekifutásra, nem ígérem, hogy rendszeresen fogok írogatni, de azért majd igyexem legalább néha-néha írni pár sort :) Addig is legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
#137
Közkívánatra, hogy ne mondjátok...
Nos, a mai napon egy olyan mondvacsinált katolikus ünnepnek köszönhetően, melynek nyomát sem találtam semmilyen internetes fórumon, 1 órával korábban kellett dolgozni mennem (értsd: 1 teljes órával korábban kellett kelnem, azaz 12 helyett már 11-kor!!!), mely manővernek a világon semmi értelme nem volt, mert bár gyönyörű idő volt, ezzel együtt 12 ebédet sikerült eladnunk, mely mennyiséget a főnököm ha a fél kezét a seggébe dugja is, simán elintézett volna. Szóval feleslegesen keltem 11-kor. De végülis mindegy, mivel holnap és holnapután szabadnapos leszek, ami jó :) Ennek is köszönhető, hogy hajnali 1/2 2-kor még itt ülök és írok (és csuklok, de ez a tárgy szempontjából abszolút irreleváns, ellenben a bornak köszönhető).
Szóval jó itt, tényleg. A svájciak irtó pedánsak a munkaidőt tekintve is, tehát szó nincs róla, hogy kifizetetlen, felhalmozódott túlórákról siránkozzam itt, a heti két szabadnap és a napi 8 óra munkaidő szent, kábé havi átlagban. Tehát lehet, hogy heti 6 napot dolgozom napi 9 órát, de következő héten van 3 teljes szabadnapom, vagy ilyesmi, szóval kiegyenlítődnek a dolgok. És egyébként is minden rendben. Egy rossz szót sem szólhatok, komolyan. Én vagyok a legjobban meglepődve, hogy ennyire meg vagyok elégedve, tényleg. Nem csesztetnek, nem b@sztatnak, legfeljebb kérnek, és amit megteszek, azért hálásak és örülnek (vazze, milyen munkaerőhöz lehetnek ezek itt szokva?!?!?). Szóval alapjában véve teljesen jól érzem magam, leszámítva azt a csekélységet, hogy 1200 kilométerre vagyok otthonról tökegyedül, immár 82 napja, ellenben már csak 42 napig :)
Na, ígérem, holnap vagy holnapután kimerítőbben írok, de mostmár rendkívül érvényesül a vörösbor hatása, úgyhogy ezennel veszem a búcsúm, legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek :)
2010.06.29. kedd
Mélyen T. Nagyérdemű, ezennel veszem a búcsúmat.
A német/osztrák munka svájcivá változott, és olyannyira felpörögtek az események, hogy múlt pénteken derült ki, hogy holnap már mennem is kell. Csendes, kóválygós szomorúságban telt az elmúlt 3-4 nap, egyrészt fel sem tudtam igazán fogni, hogy ilyen ripsz-ropsz könnyedén lett munkám Svájcban, másrészt óránként kerülget a sírás, hogy egyszál egyedül nekivágok Európának, és október 31-ig nem jövök haza. Máris annyira hiányoznak a szeretteim, mintha évek óta nem láttam volna őket, pedig még itt vannak körülöttem, mosolygunk, kedveskedünk, hogy legyen miből töltekezni majd 4 hónapig, közben pedig belül bőgünk. Nagyszerű érzés... Persze, tudom, 4 hónap nem a világ, és kaland meg sok pénz meg ilyesmi, csak ezt a hülye Rák-énemnek nem bírom elmagyarázni.
Na mindegy, nem siránkozni akartam, csak tudatni Veletek, hogy holnap hajnalban indulok. Még nem tudom, lesz-e lehetőségem néha onnan is bejelentkezni, de ha sikerül, akkor írok majd néha pár sort.
Egyébiránt http://www.hotel-mira.ch/de/willkommen.html , itt kell keresni, ha véletlenül arra jártok, máskülönben november 1-jén jövök, addig is legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek! :)
2010.05.08. szombat
Szerintem valami összeesküvés áldozata vagyok.
Nem, és nem hagynak aludni. Egész hajnalban egyetlen egy szál mocsok szúnyoggal viaskodtam, ami fogalmam sincs, honnan került elő hajnalra egyszál magában, de hiába hessegettem, csapkodtam kézzel, párnával, papuccsal (mindezt félálomban) odébb repült, majd visszajött. Mindaddig, amíg vendettát fogadtam, felkúrtam az éjjeli lámpát, na gyere te szemét, most megdöglesz! Nos, a zümmögés azonnal elhallgatott, ellenben Winettou rendkívül felvillanyozódott, hogy máris felkelünk (kis hülye, talán 1/2 6 lehetett?!?! ) és nyávogva, dorombolva rohant hozzám sürgetni. Mire leszereltem őt, újra felhangzott a zümmögés, és egy hirtelen felüléssel még prímán láttam, amint a kis vérszívó a plafon felé távolodik, majd ott véglegesen eltűnik a függönykarnis magasságában. Azóta sem került elő. Életben maradt a kis rohadék.
Később csörögni kezdett a vezetékes telefon. Mivel a faliórában kimerült az elem, fogalmam sem volt, hány óra van, bekapcsoltam a mobilt, 1/2 8 volt vazze!!!! Winettout újra leszereltem és aludtam tovább, egészen 1/4 9-ig, amikoris Feri szomszéd kopácsolására újfent felébredtem. Nemtom, mit csinált, de úgy hangzott, mintha egy vascsőbe szögeket próbált volna beütni. Winettou már nem ugrott be hál'Istennek, mert én elszántan a fülemre húztam a takarót és aludtam tovább, nagyjából 3/4 9-ig, amikor a közértes szomszéd elkezdett flexelni. Akkor már a pipától nem láttam. Végül valamilyen csoda folytán sikerült 1/2 11-ig aludnom, de kissé idegbeteg voltam.
Tegnap reggel 6-kor, érted???? 6-kor ébredtem a vezetékes telefon csörgésére, aZanyukám egyik agytröszt barátnője zaklatózott, gondolom, névnapi jókívánságokkal akarta őt elárasztani, nagyvonalúan elfeledkezve arról a tényről, hogy a névnapos momentán pár ezer kilométerrel távolabb tartózkodik. Ja, merthogy nem vettem fel a telefont, nem vagyok én még olyankor beszédképes állapotban. Viszont 1/4 9-kor a mobil újra felébresztett, ismeretlen szám, győzött a kíváncsiság, felvettem, hát a Digitv-től érdeklődnének, miért akarom felmondani a tévét. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy beleüvöltöm a telefonba, hogy ANYÁDÉRT!!!!!! és lecsapom, de aztán felülkerekedett a jólneveltségem, próbáltam nyálat teremteni a számba, hogy beszélni tudjak, és igyekeztem érthető tőmondatokban elmondani az indokaimat.
Holnap meg megyünk könyvet árulni, nagyjából 1/2 7-kor kelni kell. Ez a 7vége nem annyira az alvásról szól, úgy látom. Na de sebaj.
Most veszem a búcsúmat, kipuffogtam magam, úgyhogy legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindenkinek! :)
Wow
Történelmi jelentőségű ez a mai nap: az én megrögzött motoros Drágám Anyukája (aki nem mellesleg a világ legjobb anyósa), ma életében először motorozott a Drágámmal. Sajnos a konkrét eseményt nem tudom prezentálni, de némi bizonyíték alább.
Legyetek rosszak és erkölcstelenek, pussz és pá Mindekinek! :)
Keresés
A múlt
- Mostanában
- 2012. január
- 2011. november
- 2011. október
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- Az összes »
Legutóbb mondták
- 2010.11.13. szombat, CaLiFan: Na de Anya, ha Te visszamész, akkor hogy ünnepeljük meg,... »
- 2010.10.07. csütörtök, tira: Már csak 12 betű és itt a Drágám! »
- In memoriam Kukszi 2008-2010, m: Szia! Mostmár teljes mértékben átérzem a problémám... Hajnalban Misikém is... »
- In memoriam Kukszi 2008-2010, mm: Nagyon sajnálom... és átérzem... Ma vittem én is a Cicámat... »
- 2010.05.08. szombat, bogár: jaj... elolvastam és elszörnyülködtem :D Nagyon kellemetlen mikor így ébresztenek »
Amikor a legtöbben megmondták a tutit
- 2008.09.22. 7fő (7)
- 2008.09.29. (7)
- 2008.04.07. hétfő (6)
- 2008.05.20. kedd (5)
- 2008.02.19. (5)
Kategóriák
Őket olvasom
